Fanfár

Mindenki ciripel nekem mindenféle csatornákon keresztül, hogy "infózzak" már. És én meg ebben a helyzetben úgy érzem magam, mint a kötelező olvasmányokkal anno. Hogy kötelező, és én így nem akarom. A másikmeg, hogy mint valami sztár egésznap e-mailekre válaszolok. Jóvan szerettek, én is titeket, de így akkor mikor törődök a magam dógával?...hő?:)

Ezt most hallottam az x-faktorban: Jónapot kívánok! Hát akkor elkezdeném.:)

A repüllés 

A reptérre vezető út kicsit keserves volt, mert a jóanyám ahogy szokta, saját időkezelési moráljával, teljesen keresztül hágta a haditervemet, amihez egy ilyen nagy döntés előtt szerettem volna a végletekig ragaszkodni. Mi sem egyszerűbb, én elterveztem, hogy ekkor indulunk, erre ő megérkezett félórával később a móricra hogy készen áll mehetünk. Nem voltunk késésben na de izé..Én addig ezen szépen felhúztam magam és fortyogva a dühtől, sírva indultam neki a nagy útnak. Az egészben az volt a legelszomorítóbb, hogy sokkal keményebb helyzetekben képes voltam állni a sarat türelemmel, pedig kemény nap volt az. Aznap költöztem el a Bicskei hatból, amely nekem egy meghatározó korszak végét jelenti. Plusz rengeteg dologra kellet nagyon koncentrálnom, és büszke voltam rá hogy úgy vágok neki életem első repüléséek, hogy nem lesz melodráma a reptéren. És dühös voltam hogy pont anya cseszi el a "végét". Közel egy órán át nyüszítve zokogtam, valószínüleg azzal távozott az előző hónapok összes kordában tartott feszültsége is. A nyugatiba pont akkor jelent meg B.Kisangyalom is amikor már indulni készültünk. Ennek nagyon örültem, mert legalább miatta nem kellett izgulni, hogy hol van már. Annak már kevésbé örültem, hogy a haditerv része volt az is hogy a "utolsó pillanatokban" nem a könnytől maszatos képemet fogja látni, hanem a mosolygós makulátlan énemet. Erre hónapokon át tudatosan készültem, ehhez képest a 40 fokban patakzott rólam az izzadság és a könny. Megérkeztünk. Mint hülyegyerek a vegyesboltban, úgy sugdostam B.Kisangyalomnak a rengeteg ez mit..Szépen magyarázta, ott kell becsekkolni, oda kell állni stb..Telt múlt az idő anyával is kibékültem, a búcsúzásra koncentráltunk. Az öcsémről tudtam, hogy szomorú mely nála kamaszos dühként nyilvánult meg. Nem volt mit tenni indulniuk kellett az utolsó vonathoz, hisz nem volt már hol éjszakázni, elindultak a ferihegyi megállóba elérni az utolsó záhonyi vonatot. Szegény tesóm olyan végtelenül elkeseredett volt, hogy nem láthatja ahogy elindulok. Ketten maradtunk B. Kisangyalommal, nem is kívánhattam volna szebbet. Kiálltunk a teraszra, néztük a repcsiket, és beszélgettünk az új dolgokról amik velünk történnek. Amikor már átmentem a beszállókártyás részen, még sokáig integettünk egymásnak. Törölgettem az arcom a könnytől, és próbáltam visszatuszkolni a lap topot a kézipoggyászba amit kiszedettek velem. Mellettem egy lány megkérdezte csillogó százas mosollyal, szintén Stockholm? Látta hogy nem vagyok ura a helyzetnek és hogy nagyon kalimpálok valakinek. Mondtam, hogy bocs csak a barátom..Nem volt értelme abban a helyzetben magyarázni a titulusokat. De még kimondani is fura volt..Míg ez a mondat rohangált bennem,épp csak oldalra néztem és láttam, hogy a százas mosolyú lány is sír, és ő is kalimpál.

Összebarátkoztunk.Claude-nak hívják, Svédországban tanul évek óta, nyári szünetre jött haza a családjához. Elindult a gép, még láttam B.Kisangyalomat az ablakból a teraszon várt ahogy ígérte. Alig vártam hogy szálljunk már fel végre. Csodálatos volt. Én ültem középen,az ablaknál egy harmadik csaj aki szintén a spancim lett. Végigcsacsogtuk hárman az utat.Helyesbben ők ketten mert engem semmi nem érdekelt csak a látvány. Az ablaknál ülő lány mindent mutogatott.Nézd ott a Megyeri híd, nézd az ott a Dunakanyar, az meg a Tahi híd, nézd az már a Pilis, ez meg már Szlovákia. Alacsony Tátra, Magas Tárta, Lengyel ország, Ati. Milyen jó volt az a nyaralás, hogy tetszene most neki a Magas Tátra fentről.. Kábé az út felénél jártunk, amior a gyönyörűségtől meg a nyomáskülönbségtől szó szerint berúgtam. A leszállás előtti pillanatig én konkrétan úgy éreztem magam mint nyóc vodka után. Döbbenetes érzés volt. A leszállás a szar idő miatt itt is lassan ment, amit meg a fülem nem bírt úgy voltam vele - dugul, dugul, majd elmúlik, aztán landolástól számítva másnap délután 5ig tompán hallottam. Kb. 22:30 kor leszálltunk Stockholm, Savsta repülőtéren, ami nagyon kicsike, régen katonai reptér volt. A váróig alig bírtam kihúzni egyedül a motyómat annyi volt. Azt nem kalkulaltam bele a szervezésbe, hogy két kezem van, három húzós bőröndre. Még jó hogy már ott várt Roland a magyar srác akit a mentorommá léptettek elő. Elindultunk Katrinaholmba, ott nőtt fel a Roli, és kényelmi szempontból odavitt aludni engem a szülői házba. Anyuka ápolónő, akit meg is látogattunk még aznap este a házukhoz közeli kórházban, épp éjszakás volt. Jófej nőci, igazi magyar vagánysággal. A fiának három perc alatt vázolta az érkezésem logisztikai stratégiáját.:) Kaja hűtőben, ágy megvetve, kicsajnak keressél paplant párnát amit kölcsibe kap hogy legyen mibe aludnia félévig. Hazamentünk ettünk, megszerveztük a holnapot bebújtam a svéd ágyikóba és dobtam smst haza, meg B.Kisangyalomnak hogy egyben vagyok..