Lassan vége lesz az utolsó záhonyi napomnak. Reggel még pont azt mondtam anyának, hogy annyira nem volt szabad elhinnem a kezdeti nehézségek miatt hogy utazok, hogy most egyáltalán nem vagyok sem izgatott sem várakozó semmilyen. Most este háromnegyed nyolc van, hajnalban indulok Pestre, és javában megy a pakolászás méricskélés, főzőcskézés, listaírás, téli holmik előkeresése miegymás. És így a nagy nyüzsiben már némi izgatottságot is érzek. Reggel elmentem a kiccsaláddal templomba, az volt a textus, tömören röviden, hogy kérjetek és megadatik. Ennek a valóságosságát én már többször is megtapasztaltam. Aztán az járt a fejemben, hogy holnapután már ott leszek.
Fura érzés is, jó is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése